Hazatérhet az argentin vitorlás Ghánából

Buenos Aires, Argentína – Az argentin kormány bejelentette, hogy január elején ismét otthon lehet az ország haditengerészetének Ghánában feltartóztatott iskolahajója.

 

 

 

Arturo Puricelli védelmi miniszter közleménye szerint, a nemzetközi tengerjogi bíróság döntésének értelmében a hajó a lehető legrövidebb időn belül elhagyja az afrikai ország kikötőjét.

A Libertad névre keresztelt vitorlás több mint két hónapja vesztegel Témában, mivel egy accrai bíróság egy az argentin államcsőd nyomán jelentős összeget vesztő helyi befektetési cég keresete nyomán 300 millió dolláros kártérítésre kötelezte az argentin államot.

Buenos Aires nem ismeri el az általa „keselyű alapnak” titulált befektető cég követelését, így a nemzetközi bírósághoz fordult az ügyben. A hosszúra nyúló tárgyalások már a ghánai hatóságokat is kínosan érintették, amint körvonalazódott, hogy Argentína valószínűleg nem fog fizetni, ám a Libertad ez idő alatt a legtöbb hasznot hozó móló kikötőhelyén vesztegelt milliós veszteségeket okozva a kikötő üzemeltetőjének. (BBC)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez