Meghalt Oscar Niemeyer, Brazíliaváros atyja

Rio de Janeiro, Brazília – Pár nappal 105. születésnapja előtt meghalt Oscar Niemeyer brazil építész, akinek a nevéhez nem kevesebb mint Brazília fővárosának megtervezése fűződik. 

 

Szintén Niemeyer rajzasztalán született a brazil parlament épülete, a Planalto, a kormányszékház valamint az Itamaraty, a külügy-minisztériumnak otthont adó, boltíveiről híres palota. A gigászi, fővárosépítési terveket megelőzően Niemeyer is kicsiben kezdte – első művei között egy kaszinót és egy Szent Ferncnek emelt finom ívű templomocskát találunk, melyek országszerte híressé tették az építészt.

A brazil mester világszerte megdöbbenést keltett formabontó épületeivel, ő tervezte például Le Corbusier-vel karöltve a New York-i ENSZ székházat, a Francia Kommunista Párt székházát, valamint az olasz Mondadori Kiadónak otthont adó egészen különleges komplexumot.

A hithű kommunista Niemeyernek 1966-ban, a katonai diktatúra hatalomra kerülése után el kellett hagynia hazáját, így jó huszonkét évre európai számüzetésbe vonult az építész aki hat évvel korábban még ünnepelt hírességként adta át – az őt akkor még nem üldöző államnak – az új fővárosát. Hiába, hálátlan egy rendszer a katonai diktatúra.

1988-ban Niemeyer visszatért Brazíliába, a hazatérés öröme pedig a riói Sambódromóban öltött formát, ahol mind a mai napig közel 700 méteren vonulhatnak fel a samba iskolák az egyébként szinte ajtónkon kopogtató karneváli szezon alatt.

“Mindig is kritizáltak – mondta a BBC-nek Niemeyer egy korábbi interjúban- de ezzel csak annyit értek el, hogy keményebben dolgozzak, mivel én mindig is azt csináltam amit szeretek.”

Saját elmondása szerint Niemeyer épitészeti stílusát leginkább a Brazíliában igen szembeötlő gömbölyded formák ihlették. A hegyek és folyók kanyarulatai mellett teljesen érthető módón a brazil hölgyek kerek vonalai inspirálták az építészre jellemző lekerekített vonalvezetést.

A rendkívül makacs és kitartó Niemeyer mindvégig folytatta munkáját, ha már másképpen nem ment, ágyban fekve kommandírozta a keze alatt dolgozó építész gárdát.(BBC)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez