2013-ig kapott haladékot az IMF-től Argentína

Buenos Aires, Argentína – A Nemzetközi Valutaalap jelezte, hogy 2013-ig nem lép fel Argentínával szemben a valóságot csak messziről tükröző gazdasági mutatók kérdésében.

 

 

 

Gerry Rice, az FMI szóvivője kijelentette, hogy az intézmény vezetője, Christine Lagarde december 17-én terjeszti majd az valutalap kormányzótanácsa elé az argentin gazdaság sminkelt mutatóinak ügyét, ám a konkrét lépések megvitatására csak 2013-ban kerülhet sor.
Argentína és a nemzetközi pénzintézet Buenos Aires vásárlói árindexének és éves össztermékének, az argentin kormány által kiadott hivatalos adatain különböztek össze, az IMF ugyanis megkérdőjelezi azok hitelességét.
A felvetésben lehet valami, mivel több argentin piac- és gazdasági elemzőcég is panaszt emelt az argentin állami ellenőrzőszervek ellen, mivel azok súlyos pénzbírsággal sújtják az inflációról vagy a vásárlói árindexről valós információkat közlő szakértői irodákat. Argentínában a 2002-es válság óta az infláció ugyanis szinte állami titok lett.
Az IMF megfenyegette az argentin kabinetet, hogy mielőbb álljon elő objektív adatokkal, ha el akarja kerülni az esetleges szankciókat. (infolatam)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez