Még 2012-ben indult egy kezdeményezés, amely a Murszi-Mérő nevet kapta. A két évvel ezelőtti választások után a fiatalok egy csoportja azonnal létrehoztak egy internetes oldalt, amellyel egyrészt az iszlamista elnök népszerűségét, másrészt pedig a szavahihetőségét mérték. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a Muszlim Testvériség egykori elnöke mennyire valósította meg a kampányidőszak során elhangozott ígéreteit. A végeredmény pedig nagyon negatív lett, mivel a megbukott elnök csupán 1-2 vállalását teljesítette.
Ebből kiindulva ismét létrehoztak egy oldalt, de most Sziszi-Mérőeszköz néven működik, amely az új elnök népszerűségét és ígéreteinek teljesítését méri. Amikor május 28-án elindult az oldal, Abdel Fattah el-Sziszivel kapcsolatos elvárások óriásiak voltak, jelentősen megelőzve Hamdin Szabáhit.
Rami Mohammed, az oldal alapítója – és Szabáhi-szavazó – szerint “feltűnően keveset ígért Sziszi, de ugyanakkor lényeges dolgokat, mint a gazdaság talpra állítása, szegények megsegítése, vagy az energiaválságok megoldása. Létrehoztunk egy weboldalt, ahol az emberek javaslatokat, igényeket és reális elvárásokat támaszthatnak Egyiptom új államfője iránt.”
Az oldalnak eddig körülbelül 20 000 rendszeres látogatója van és máris 500 elvárást fogalmaztak meg a felhasználók az új elnökkel kapcsolatban. A Facebook-csoportjukat több mint ezren kedvelik, valamint körülbelül 300-an követik a Twitter fiókjukat.