Hadrendbe állt az első vietnami gyártású hadihajó

Vietnam, Hanoi – Eddig kizárólag orosz vagy volt szovjet gyártmányú hajókból állt a vietnami haditengerészet.

 

2009-ben kezdték az első saját hadihajó építését a Hong Ha hajógyárban. A formatervezést egy meg nem nevezett külföldi cég végezte, de az építési- és szerelési munkálatok Vietnamban zajlottak. És ez premier az ország hadtörténetében. Az új hajót tüzérségi fegyverekkel és rakétákkal szerelték fel. A vietnami parti vizeken fog majd járőrözni. Az új katonai vízi jármű hadrendbe állításával persze nem változnak radikálisan a haditengerészeti erőviszonyok, de a vietnami kezdeményezésnek van üzenet értéke. Vietnam ugyanis területi vitában áll Kínával. Mindkét ország a sajátjának tekint egy dél-kínai tengeri szigetcsoportot, amely ráadásul gazdag kőolajban és földgázban. A feszültség időnként kiéleződik, időnként csillapul, de hosszútávon a területi vita fontos tényező lehet a két ország viszonyában. Amely most viszonylag jó, de a hetvenes évek végén Kína és Vietnam rövid háborút vívott. Igaz nem a szigetek miatt. Tehát mindkét ország igyekszik minden eshetőségre felkészülni, bár a kölcsönös gazdasági érdekek ma inkább a területi vita békés rendezésére ösztönzik Pekinget és Hanoit.(BBC)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez