2030-ban Ázsia globális hatalma nagyobb lesz, mint Amerikáé és Európáé együttvéve

 

Egyesült Államok, Washington  –   Egy amerikai agytröszt most közzétett tanulmánya szerint ugyanakkor Kínából nem lesz olyan jellegű szuperhatalom, mint amilyen most az Egyesült Államok.

A National Intelligence Council  (NIC) nevű elemző csoport négyévenként tesz közzé prognózist a globális trendekről. A mostani előrejelzés szerint Ázsia globális hatalma, amit a GDP, a népesség és a katonai kiadások alapján kalkulálnak, nagyobb lesz, mint Amerika és Európa együttes hatalma. A NIC szakértői azonban hangsúlyozzák, hogy ez csak egyfajta potenciált jelent. Mert például Kína gazdaságilag már 2030 előtt túlszárnyalja majd az Egyesült Államokat. Mégsem lesz olyan szuperhatalom, mint amilyen most az USA. Mert szuperhatalomnak lenni nagyon komplex dolog, nemcsak mennyiségi, hanem minőségi kérdés is. Például sok múlik a kormányzás minőségén, vagy az adott hatalom azon képességén, hogy szövetségeseket tömörítsen maga mellé. A tanulmány lassú, relatív visszaesést jósol Nyugat-Európának, Japánnak és Oroszországnak is. Globális trend lesz a népesség elöregedése és a középosztály szélesedése. Továbbá konfliktusok bontakozhatnak ki a szűkülő természeti erőforrások miatt. Ugyanakkor a tanulmány azt is leszögezi, hogy egy sor  a tudománnyal, a technológiai fejlődéssel és a  politikával összefüggő váratlan tényező ma még előreláthatatlan folyamatokat is eredményezhet. (BBC)

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez