Már a Google okosszemüvegével is nyomozhatnak Dubajban

A dubaji kormány nem sajnálja a pénzt, ha a rendőrség felszereléséről van szó. Van már 400 ezer dolláros Lamborghini sportautójuk, high tech kütyükkel telepakolt motorjuk, drónjaik és most már Google Glass okosszemüvegük is, amelyen keresztül az arc és ujjlenyomat felismerő szoftverekkel is kereshetik a bűnözőket. 

A hordozható berendezés egy apró számítógép-képernyőből áll, amellyel képet és videót lehet készíteni, sőt még hangot is le lehet vele játszani. Ezenfelül a jelenleg is fejlesztés alatt álló szoftver, amely kapcsolatot teremt a rendőrségi adatbázissal, ahol megtalálhatóak a körözött személy adatai, így az arc paraméterei alapján a szemüveg képes lesz felismerni az illetőt. Sőt, elméletileg a hátrahagyott ujjlenyomatok alapján is képes lesz beazonosítani valakit, hogyha a minta az adatbázisban is megtalálható.

“Próbaként a készüléket kezdetben a közlekedési szabálysértések elkövetői és a közúti balesetek okozásával gyanúsított kamionosok elleni küzdelemben tervezik bevetni, később a nyomozókat is ellátnák vele”. – jelentette ki a dubaji rendőrség szóvivője, aki szerint a Google okosszemüveg körülbelül 1500 dollárba kerül.

A Google okosszemüveg használatáról készült, angol nyelvű videó:

{youtube}L5xtcvzuXoM{/youtube}

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez