„Hatalmas megtiszteltetés Tanzánia számára, hogy mi nyújthatunk otthont a Világgazdasági Fórumnak 2010-ben. Nagyon várjuk a közösség fogadását, és biztos vagyok benne, hogy folytatódni fognak a kérésünkre történő jelentős közreműködések, hozzájárulások egy jobb világ érdekében” – nyilatkozta Kikwete. Az elnök hozzátette, hogy nagyon ösztönző látni a pozitív hatását a Világgazdasági Fórum munkájának, mely során globális problémákkal kapcsolatos témákkal foglalkozik. A különleges találkozón egy rendkívül sokszínű társaság gyűlik össze Afrikából, akik mind egyformán optimisták azzal kapcsolatban, hogy mire képes a kontinens, illetve mit kell megvalósítani Afrikában.
A svájci székhelyű szervezet kiadott közleménye szerint a találkozót Dar es Salaam városában fogják megtartani 2010. május 5-7. Ezzel Tanzánia lett az első olyan kelet-afrikai ország, amely házigazdája lesz a rendezvénynek. „Alig várjuk, hogy Tanzániában sor kerüljön a találkozóra egy olyan időben, amikor az egész kelet-afrikai régiótól egy erősebb növekedést várnak” – mondta Andre Schneider, a Világgazdasági Fórum ügyvezető igazgatója.
Az Afrikai Világgazdasági Fórum több mint három napig tart, és a közvetlen, hétköznapi stílusáról híres, ami segít abban, hogy nyílt, kötöttségektől mentes tárgyalásokat folytassanak azok a legbefolyásosabb vezetők, akik érdekeltek a térség ügyeiben.
2009-ben Fokvárosban rendezte meg a találkozót az akkor újonnan választott dél-afrikai elnök, Jacob Zuma. A Világgazdasági Fórum egy független nemzetközi szervezet, amelynek célja, hogy a világ állapotát a befolyásos vezetők globális, regionális és iparági vitáin keresztül javítsa.
Forrás: Jeune Afrique
Szerkesztette: AHU – Szűcs Anna