Alexandria lesz Egyiptom első nem dohányzó városa – kezdve azzal, hogy a kormányzati épületekben betiltják a dohányzást.
Az egyiptomiak évente közel 19 milliárd cigarettát szívnak el, így az észak-afrikai ország lakói komoly egészségügyi problémákkal kénytelenek szembenézni. A dohányzás mellett valószínűleg szinte lehetetlen lesz meggyőzni az egyiptomiakat, hogy hagyjanak fel a vízipipázással, amit gyakran kávézókban csinálnak. Az észak-afrikai állam lakói rendszeresen pöfékelnek a vonaton, az irodában, vagy akár egy kórházban is.
Alexandriában most eljött a változás ideje. A helyi hatóságok először is azt tervezik, hogy szigorúan betartatnak egy már létező törvényt, vagyis tilos lesz rágyújtani a kormányzati épületekben. A hivatalnokok úgy gondolják, két éven belül a dohányzási tilalom a kávézókra is vonatkozni fog.
„Egyiptomban sajnos nagyon sokan dohányoznak. Tíz férfiból négy rabja a cigarettának, és egyre több nő gyújt rá. A statisztikák szerint az egyiptomiak 19 milliárd cigarettát szívnak el évente – ezzel hatalmas közegészségügyi problémát okozva” – mondta az Alexandriai Egyetem munkatársa, Dr Hassan Salam.
A közterületi dohányzást már több ország betiltotta. Szakértők szerint igazi kihívás lesz betartatni ezt a törvényt az egyiptomi emberekkel.
A hatóságok bíznak benne, hogy Alexandria példát mutat Egyiptom többi városa számára.
Forrás: BBC
Szerkesztette: Szűcs Anna – AHU