A vuvuzelát fújják éjjel-nappal, az utcán, a meccsek alatt és még a kocsmákban is. A francia válogatott több játékosa is panaszkodott, hogy nem tudnak aludni, mert a szurkolók már hajnalban rázendítenek – ezzel magyarázták gyenge szereplésüket is a világbajnokság nyitónapján. A portugál sztár, Christiano Ronaldo is azt mondta, hogy ekkora hangzavarban nehéz koncentrálni.
A dobok zajszintje 122 decibel. Hasonló szintet ér el a játékvezető sípja is. A vuvuzeláé ennél is magasabb: 127 decibel, vagyis zaja elnyomja a sípszót, hosszabb ideig hallgatva pedig halláskárosodást idézhet elő.
A világbajnokság szervezői szerint azonban a vuvuzela nemcsak egy hangszer, hanem a dél-afrikai fociünnep szimbóluma is.
„Ez egy világesemény, ahol Dél-Afrika a házigazda, kérem vendégeinket, fogadják el a kultúránkat; azt, ahogy ünneplünk” – mondta a szervezőbizottság vezetője.
A hangszert tehát nem tiltják be. A hangzavart keltő eszköz hivatalos gyártója viszont bejelentette, hogy a panaszok miatt megváltoztatták a vuvuzela formáját, amely így jóval halkabb lesz.
Forrás: RTL Hírek