Szenegál: Az afrikai központi bankok találkozója Dakarban

A szakemberek a térség pénzügyi helyzet stabilitását és a növekedés lehetőségeit vizsgálták.

A dakari székhelyű Nyugat-afrikai Államok Központi Bankja (BCEAO) augusztus 19-én adott helyet az Afrikai Központi Bankok Szövetsége (ABCA) éves szimpóziumának. A találkozó ezúttal az “Afrikai Központi Bankok szerepe a pénzügyi rendszer szabályozásában és stabilitásában” címmel került megrendezésre.

Az afrikai jegybankokat jelenleg leginkább a pénzügyi rendszer szabályozása és stabilitása foglalkoztatja. A 2009-es gazdasági és pénzügyi válság még élénken él az emlékezetekben. A biztonság és a növekedés biztosítása érdekében az afrikai központi bankok erről tárgyaltak a dakari találkozón.

Az ABCA intézménye az afrikai központi bankok elnökeinek első ülése után jött létre, amit 1965. február 15-22. között tartottak Addis-Abebában, Etiópiában. A 39 központi bankot tömörítő ABCA jelenlegi elnöke a Kongói Demokratikus Köztársaság Központi Bankjának elnöke, Jean-Claude Masangu Mulongo.

A dakari szimpóziumon a Központi Bankok elnökei mellett magas rangú hivatalnokok, egyetemi tanárok, valamint regionális és nemzetközi intézmények képviselői vettek részt. A BCEAO által kiadott közlemény szerint másnap, pénteken került sor a BCEAO Elnöki Tanácsának 34. Éves Gyűlésére. A találkozón átnézték azokat a beszámolókat, amik a 2009-ben létrejött Afrikai Pénzügyi Együttműködés Programjának megvalósítását célzó lépésekről szólnak, valamint azt, hogy az egyes országok hogyan teljesítik az abban lefektetett konvergencia-kritériumokat. A küldöttek áttekintették az Afrikai Központi Bank létrehozásának stratégiai tervével megbízott, az Afrikai Unió Bizottságához tartozó vegyes bizottság tevékenységét is.

A gyűlés lényeges programpontja volt, hogy megvitassák az Afrikai Monetáris Együttműködési Program (PCMA) bevezetésének következő lépéseit is. 2015-ben, az öt nagy afrikai régió által, a formális monetáris integrációról szóló egyezmény ratifikálása után, 2021-re tervezik az Afrikai Központi Bank közös pénzének bevezetését.

forrás: www.lesafriques.com

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez