Nincs alku, soha nem látott tömeg Kairóban

Egyiptom, Kairó – A tüntetések kezdete óta nem voltak annyian a Tahrir téren, mint ma.  A kormányellenes demonstrálók továbbra is Mubarak elnök azonnali távozását követelik.

 

Hatalmas tömeg gyűlt össze a Tahrir téren, annak ellenére, hogy a kormány ismertette a békés átmenet tervezetét. A demonstrálók továbbra is azt követelik, hogy az elnök és a kabinet azonnal távozzon a hatalomból. A tüntetők annak ellenére is kitartanak, hogy Mubarak két bizottságot hozott létre az alkotmánymódosítás levezénylésére. A módosítások az elnök jogkörének szűkítését, a polgári és szabadságjogok kiterjesztését, az új választások előkészítését szolgálják. A tüntetők azonban nem akarnak toldozgatott-foldozgatott alkotmányt, új alapokra helyeznék az ország működését, politikai berendezkedését.

A hatalommal egyezkedő ellenzéki pártok is elégedetlenek az eddig elért eredményekkel. A betiltott, de megtűrt Muzulmán Testvériség képviselő azt mondták, hogy azonnal felfüggesztik a tárgyalásokat a kormánnyal, ha a tüntetők követelései nem érvényesülnek. A mai megmozdulásoknak az adhatott lendületet, hogy az egyiptomi hatóságok szabadon engedték a Google helyi cégvezetőjét, aki azonnal csatlakozott a tiltakozókhoz. A két hete tartó demonstrációkat a világhálón szervezték, az internetes vállalkozás vezetője ezért az ellenállás egyik jelképévé vált.

A nyilvánosság szerepét nem lehet eléggé hangsúlyozni. A CNN nemrégiben tette közzé azokat a felvételeket, amelyeket két alexandriai nő készített. A házi videón jól látszik, hogy a rendőrök lelőnek egy fegyvertelen férfit a nyílt utcán.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez