Tahrir tér újratöltve

Egyiptom, Kairó – Ünnepeltek és tüntettek a Tahrir téren, ahol ismét rengeteg ember gyűlt össze, két héttel az után, hogy elűzték Hoszni Mubarakot.

 

A tüntetők most azért vették birtokukba a szimbolikus teret, hogy nyomást gyakoroljanak a jelenleg hatalmon lévő katonai vezetésre. A mostani demonstráció fesztiváli hangulatban telt el, nem úgy, mint a hetekkel ezelőtti megmozdulások, amikor a Tahrir tér csatatérré változott. A tüntetők azt követelték, hogy alakuljon új kormány, amelyben nem kapnak szerepet Mubarak hívei. A demonstrálók attól tartanak, hogy elmaradnak a beígért változások és reformok, ha továbbra is a régi rezsim emberei ülnek a kabinetben. A katonai vezetés viszont kijelentette, hogy nincs mitől tartani, hat hónapon belül választásokat írnak ki és nem hagyják elveszni a forradalmat. A Muzulmán Testvériség és más politikai pártok a védelmi, a külügy, a belügy és az igazságügyi miniszteri posztokon szeretnének változásokat látni.

A katonai vezetésnek rengeteg kihívással kell szembenéznie. Állandósultak a sztrájkok az országban, az emberek magasabb fizetésekért és jobb munkahelyi körülményekért tüntetnek.  A líbiai események miatt egyre több menekült érkezik Egyiptomba, ami tovább súlyosbítja a helyzetet.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez