Jogállamot szeretne Elefántcsontparton Alassane Ouattara. Azt ígérte, hogy példát fog mutatni, nem lesznek kivételezettek, mindenkit megbüntetnek, aki a csaknem fél éves politikia válság idején bűncselekményt követett el. Ouattara kijelentette az ítéletek jogszerűek lesznek. A rettegett ifjúsági vezér Ble Goude halálhírét, az elnök nem tudta megerősíteni. Ibrahim Coulibaly ügyében Ouattara azt mondta, hogy nem adott utasítást volt szövetségesének a meggyilkolására. Coulibaly a „láthatatlan kommandósok” parancsnok volt, akik Abidzsán egyik Outtara fellegvárának számító kerületében harcoltak Gbagbo fegyveres milíciái ellen. Coulibalyt az egyik legfőbb riválisa volt a jelenlegi miniszterelnöknek Guillaume Soronak. Ouattara elmondta, hogy vizsgálatot rendelt el, Coulibaly halálának ügyében.
A politikai krízis idején három ezer embert halt meg. Sokan a volt elnök Laurent Gbagbo fegyvereseit teszik felelősé a vérengzésekért. De Ouattara párti fegyvereseket is megvádoltak azzal, hogy legalább ezer civil haláláért felelnek. A jelenlegi felállás szerint az új elefántcsontparti hadsereget, az Ouattara párti fegyveresek alkotják. Az ország lakosságának 48% pedig fogva tartott Laurent Gbagbo támogatója. Az emberjogi szervezetek szerint, a megbékélés és az összefogás eléréséhez az Ouattara párti bűnösöket is felelősségre kell vonni. Kérdés, hogy Ouattara mennyire érti a saját táborára is, hogy mindenkit megbüntet, aki a politikai krízis idején bűncselekménykett követett el.