Elrablói sem tudják, hol a csádi ellenzék vezére?

Csád, Ndjamena – Három éve eltűnt vezetőjük miatt tüntettek ellenzékiek Csád fővárosában. Az Igazságügyi Palota előtt összegyűlt embereket a rendőrség alakulatai elkergették.

 

 Ibni Oumar Mahamat Saleh-ről 2008. február első napjaiban hallottak utoljára, azóta nem lehet tudni, hogy hol van, életben van-e. Hívei ezért hirdettek tüntetést a csádi fővárosba. Szerintük igen lassan halad a nyomozás, és elképzelhetetlennek tartják, hogy a hatóságoknak ne lenne valamilyen információjuk az egykori miniszter hollétéről.

 Ibni Oumar Mahamat Saleh korábban több miniszteri tárcát is vezetett Csádban. Idriss Déby hatalomra jutása után a Csádi Egyetem rektora volt, miközben még évekig tárcavezető is volt a kormányban. A kilencvenes évek közepén saját pártot alapított, ezután az akkori elnök Déby kitette a kormányból. Saleh pártja ellenzéki politizálást folytatott. 2001-ben elnökjelölt volt, de a vitatott tisztaságú választáson elbukott Déby-vel szemben. A következő években bojkottálta a parlamenti választásokat, az alkotmányról tartott népszavazást és a 2006-os elnökválasztást is. Két évvel később február 3-án, egyes források szerint az elnöki gárda csuklyás katonái több más ellenzékivel együtt elrabolták.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez