Lavrov úgy vélte, ezt a kérdést a líbiai népnek, a Líbiában ténykedő nemzetközi koalíciónak és az Afrikai Uniónak kell feltenni.
Felidézte, hogy Moszkvát a G8 múlt heti, deauville-i tanácskozásán felkérte Barack Obama amerikai, Nicolas Sarkozy francia és több más államfő, hogy ezt az ajánlatot juttassa el a líbiai vezetőhöz, de arról nem beszélt, hogy ezt megtette-e az orosz diplomácia.
Azt mondta, Moszkva nem vállal részt sem a Kadhafit esetleg befogadó országról, sem a líbiai vezető elleni bűnvádi eljárástól mentesítő, vagy életének megkíméléséről folyó tárgyalásokon.
Leszögezte azonban, hogy az orosz elnök afrikai különmegbízottja hamarosan Bengáziba indul, ahol az ellenzék képviselővel találkozik. Moszkva kapcsolatban áll Tripolival is, és mindkét irányban nyitva tart minden kommunikációs csatornát.
A külügyminiszter hangsúlyozta: ki kell zárni, hogy a líbiai forgatókönyv megismétlődjön Szíriában, és felszólította a szíriai ellenzéket, hogy ne akarjon külföldi katonai beavatkozásra támaszkodni.
Hangsúlyozta: Moszkva nem engedi meg, hogy az ENSZ BT-ben Szíria kapcsán olyan, az ellenőrizetlen erőszakot lehetővé tévő határozat szülessen, mint Líbia ügyében, és egyben óvta a Biztonsági Tanácsot a Szíria belügyeibe való beavatkozástól. Azt mondta, az ottani helyzet nem fenyegeti a nemzetközi békét és biztonságot, amellyel a BT-nek foglalkoznia kellene.
(Visited 1 times, 1 visits today)