Izgatottan várják Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök szerdai tárgyalását az észak-afrikai országban. Mubarakot korrupcióval és a februári felkelés vérbe fojtásával vádolják.
A vezető nyugati hírügynökségek tudósítói a helyieket kérdezgetik arról, hogy mit várnak a tárgyalástól.„Ő olyan, mint bárki más, ugyanolyan szempontok alapján kell elítélni” – mondta egy Kairó mellett élő cipőfényező. Egy bolti eladó szerint viszont Mubarak hatalmának megdöntése előtt minden békésebb volt. ”Mubarak vezetése alatt harminc évig nem volt erőszak az országban.” – mondta. Többen az országból kimentett vagyon visszaszerzését követelik. Abban reménykednek, hogy ha bűnösnek találják a volt vezetőt, akkor a pénz visszakerül Egyiptomba.„Hol vannak a milliók? Vissza szeretnénk kapni az ellopott pénzünket!”- mondják.
Mubarakot a vörös-tengeri üdülőhely, Sarm-es-Sejk egyik kórházában ápolják. Másfél héttel ezelőtt egyik ügyvédje azt mondta, hogy a gyomorrákkal kezelt egykori elnök kómába esett, ezért nem biztos, hogy el tud menni a tárgyalásra. A kórház azonban ezt az információt azonnal cáfolta. Egyesek szerint az álhírrel csak szimpatizánsokat akartak szerezni.