A kórház igazgatója azt mondta, hogy lövéseket is hallott, másról azonban nem tudott beszámolni. Csak azt erősítette meg, hogy három ember megsérült. Mubarakot egyébként -a belügyminiszter utasításának megfelelően -nagy valószínűséggel már átszállították Kairóba, ahol ma áll bíróság elé. Ha áll. Korábban ugyanis olyan hírek jelentek meg, hogy rossz egészségi állapota miatt nem tud megjelenni a bíróságon. Az első tárgyalást óriási érdeklődés kíséri. A bíróság képviselője korábban azt mondta, hogy Mubarakot egy több száz férőhelyes teremben hallgatják meg, az eseményeket pedig nagy kivetítőkön követhetik azok, akik nem férnek be. A volt egyiptomi elnököt és két fiát, valamint számos közeli munkatársát korrupcióval vádolják. Mubarakot pedig azért is felelősségre akarják vonni, mert a vád szerint ő adott parancsot a biztonsági erők embereinek arra, hogy lőjenek a tüntetőkre.
Kairó feszülten várja a pert, a hadsereg és a rohamrendőrség a hét elején szétverte a Mubarak példás és gyors megbüntetését követelő tüntetést a Tahrir-téren. Az akcióban őrizetbe vették a BBC egyik munkatársát. A tv-társaság az újságíró szabadon bocsátását követeli az egyiptomi hatóságoktól.