Issoufou a nigeri rádióban és televízióban közvetített beszédében jelentette be a feltételezett puccsisták elfogását. A hatóságok tíz embert vettek őrizetbe. Egy társuk megszökött. Az elnök heteket várt a bejelentéssel, de azt nem lehet tudni, hogy miért. A puccskísérletet még július 12.-én akarták végrehajtani. A hónap végén ugyan megjelentek olyan hírek, hogy katonák egy csoportja az elnök életére tört, de hivatalosan senki sem erősítette meg az államcsíny-kísérlettel kapcsolatos értesüléseket. Most az elnök megtette.
Issoufou tavasszal nyerte meg az elnökválasztást, a második fordulóban Sejni Oumarout győzte le. A választás megszervezésében kulcsszerepet játszott a hadsereg, amely a szavazás után adta át a hatalmat a civileknek Nigerben. Egy évvel korábban a fegyveres erők puccsal megbuktatták az akkori elnököt és katonai kormányzást vezettek be.