Ahány internetező, legalább annyi vélemény Kadhafiról, a rezsimjéről, a felkelőkről és Líbia jövőjéről. Kadhafival kapcsolatban nincs közömbös, vagy inkább semleges vélemény. Megosztó személyiség. Támogatói lelkesen tapsolnak minden lépésének, a nép jótevőjének tartják, egyúttal féltik Líbiát az anarchiától, a törzsi háborúktól. Bírálói viszont az ismert afrikai tömeggyilkosok sorában látják az Ezredest.
A netezők óvatosan mondanak véleményt az Átmeneti Nemzeti Tanácsról is. Ennek hátterében leginkább az áll, hogy keveset lehet tudni a szervezet közép és hosszú távú elképzeléseiről. Hangos kinyilatkoztatásokkal, mint például az a tegnapi szólam, hogy „az átmenetet azonnal el kell kezdeni” csak a politikusokat lehet elcsábítani, ennél az olvasó emberek több információra, tervekre várnak.
Megkapták a magukét a hírszolgálatok, a nagy nemzetközi hírtelevíziók is. Főleg az afrikai internetezők látták úgy, hogy ezek az információs csatornák a hír szentségének égisze alatt pontosan ugyanúgy manipulálták a nézőiket, mint egy-egy állami társaság.