A brit Guardian ezekre a dokumentumokra hivatkozva írta azt, hogy a Kadhafi-kormányzat szerint a NATO átfogó invázióra készült valamikor szeptember végén vagy október elején Líbiában. Kadhafi kormánya ezért mindent elkövetett annak érdekében, hogy megállítsa a szervezetet. Lobbizott, próbált kapcsolatot teremteni befolyásos döntéshozókkal a nemzetközi porondon. Még az Egyesült Államok elnökét is megkörnyékezte. A líbiai miniszterelnök levelet írt Barack Obamának, amelyben Mr President-ként szólította meg, és rendkívül udvarias hangnemben nehezményezte, hogy Washington befagyasztotta Líbia pénzügyi kintlévőségeit. A líbiaiak megpróbálták becserkészni a demokrata Dennis Kucinich-et, aki az amerikai Kongresszusban a NATO líbiai katonai akciója ellen szavazott. A politikus azonban elutasította a békeközvetítői líbiai látogatásokra szóló meghívásokat. Mint a lapnak nyilatkozva elmondta, számtalanszor jelezte „meghívóinak”, hogy a kormány nevében nem tárgyalhat, ráadásul a háború megindulása óta az ország nem tűnt alkalmas helyszínnek találkozók lebonyolítására.
(Visited 1 times, 1 visits today)