Eltitkolt bűnök Dél-Kordofánban

Egyesült Államok, New York – Az Amnesty International háborús bűnök elkövetésével vádolja a szudáni kormányt és a hadsereget. A szervezet munkatársai egy hetet töltöttek Dél-Kordofánban, hogy feltárják a szudáni hadsereg által elkövetett bűnöket. Dél-Kordofán a szudáni és dél-szudáni határ között található. Hovatartozása vitatott. A szudáni hadsereg még az év elején vonult be a térségbe, de végül nemzetközi nyomásra kivonult onnan. Jelenleg békefenntartók ügyelnek a rendre.

 

 Az Amnesty International azzal vádolja a szudáni kormányt, hogy utasítást adott a légierőnek: mérjen légicsapást a Nuba hegységben élő civilekre. A szervezet arról számolt be, hogy az első légicsapást augusztus 14-én hajtotta végre a szudáni légierő Kurchi település közelében, amely 70 km-re található Dél-Kordofán fővárosától. A bombázás alatt házakat, ültetvényeket és egyéb polgári létesítményeket semmisítettek meg. Augusztus 19-én és 22-én szintén bombázta a szudáni légierő a térséget egy Antonov repülőgéppel. Az AI vizsgálata szerint összesen 13 alkalommal hajtottak végre légicsapást a szudáni légierő gépei Kuruchi, Kauda és Delami ellen. Legalább 26 civil vesztette életét és több mint 45-en megsebesültek. A szervezet munkatársai, – akik a helyszínen vizsgálódtak- arról számoltak be, hogy a térségben nem találtak katonai létesítményeket, vagyis nem volt ok a pusztításra.

 A Human Rights Watch Afrikáért felelős igazgatója, Daniel Bekele azt mondta, hogy a könyörtelen légicsapásokban gyerekek és nők haltak meg. Több tízezer ember kényszerült elhagyni otthonát a harcok miatt. Az idei termés elpusztult, a termőföldek pedig használhatatlanok a bombázások miatt. A menekültek éheznek, azonnali segélyekre szorulnak. Donatella Rovera, az Amnesty International egyik tanácsadója felszólította az ENSZ BT-t, tegyen konkrét lépéseket az üggyel kapcsolatban.

Dél-Kordofán egy része Szudánhoz, míg a másik Dél-Szudánhoz tartozik. A térségben főleg a nuba népcsoport tagjai élnek, akik a hosszú polgárháború idején a dél-szudáni milíciákkal szövetkeztek. A térség tényleges hovatartozásáról egy népszavazás döntene, de a két ország vezetése még nem tudott megállapodni, hogy kik jogosultak szavazni. Dél-Kordofán termőföldekben és olajban gazdag vidék.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez