Pártok takarodója Sierra Leonéban

Sierra Leone, Freetown – Nehéz helyzetbe került több mint húsz ellenzéki párt Sierra Leonéban. A hatóságok ugyanis törölték a nevüket a választásokra nevező pártok listájáról. A hatóságok azzal indokolták a döntésüket, hogy a pártok nem nyújtották be a 2010-es elszámolásukat.

 

A Politikai Pártok Regisztrációs Bizottságának elnöke elmondta, hogy kérelmet nyújtottak be a Legfelsőbb Bíróságon, azt indítványozva, hogy a testület függessze fel 27 párt működését. Luceien Momoh az AFP hírügynökségnek azt mondta, hogy az érintett pártok nem adták le a tavalyi elszámolást a kiadásaikról, vagyontárgyaikról és tartozásaikról. Momoh elmondta, hogy a pártoknak március 31-ig kellett volna leadni a dokumentumokat, de ez nem történt meg. A bizottság elnöke megjegyezte, hogy a pártoknak öt hónap haladékot is adtak, de nem éltek a lehetősséggel. Ez azt jelenti, hogy a 2012-es választásokon csak négy párt indulhat hivatalosan.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez