Szemtanúk arról számoltak be, hogy üzemanyag szivárgott ki a Kenya Pipeline Company egyik tárolójából. A gyúlékony folyadék bekerült a szennyvízcsatornába, amely egy nyomornegyeden halad keresztül Nairobi külvárosában. A rendőrség szóvivője, Charles Owino azt mondta, hogy egy elhajított égő cigaretta okozta a robbanást, amely lángba borította a környéket. A hatóságok szerint több mint 100 embert halt meg. Az áldozatok között sok a gyermek. Egy iskola szinte teljesen leégett a robbanás után.
Raila Odinga miniszterelnök is ellátogatott a katasztrófa helyszínére, ahol megígérte, a kormány megtesz mindent annak érdekében, hogy a sérültek megfelelő ellátásban részesüljenek. Az áldozatok hozzátartozóinak pedig kártérítést ígért. A kormányfő és az államelnök meglátogatta a kórházban épült sérülteket, és véradásra szólította fel a lakosságot.
A mentési munkálatok nehezen haladnak a nyomornegyedben. A mentő és tűzoltóautók többször elakadtak, mert az utak többsége nehezen járható. Sokan a kormányt vádolják a tragédia miatt, és azt mondják, a túlzsúfolt nyomornegyedben nem törődtek a biztonsággal. A kabinet korábban többször is megpróbálta felszámolni az áldatlan állapotokat, ki akarta üríteni a területet, de mindig ellenállásba ütközött.