Tárt karok helyett kitárt börtönkapu Madagaszkáron

Madagaszkár, Antananarivo – A szigetország vezetése közölte, hogy letartóztatja Marc Ravalomanana (képünkön) volt elnököt, ha esetleg hazatér Madagaszkárra. Ravalomanana 2009-ben száműzetésbe vonult, miután puccsot hajtottak végre ellene. Jelenleg Dél-Afrikában él.

 

 A madagaszkári politikai pártok a hétvégén fogadták el és írták alá azt a rendezési tervet, amely a politikai válság lezárását szolgálja. A pártok megállapodtak abban, hogy egy éven belül választásokat tartanak, az átmeneti időszakban pedig Andy Rajoelina és kormánya vezeti az országot. Rajoelina elnök ígéretet tett, hogy szabad és tisztességes választásokat fognak rendezni. A pártok abban is megállapodtak, hogy Marco Ravalomanana hazatérhet az országba, de az átmeneti vezetés most cáfolta azt a feltételezést, hogy tárt karokkal várnák a száműzetésben élő volt elnököt. Legfeljebb a börtön kapuit tárnák szélesre előtte. Ezt az igazságügyi miniszter is megerősítette.

Válaszként Ravalomanana madagaszkári képviselője arra kérte a kormányt, hogy ejtse a vádakat a volt elnök ellen, és semmisítse meg az ügyében korábban hozott ítéletet.

 

Ravalomananát 2009-ben fosztották meg a hatalmától. A puccsot Andy Rajoelina vezette. Rajoelina nem rendelkezik politikai múlttal. Lemezlovasként dolgozott Antananarivóban, ahol különböző szórakozóhelyeken lépet fel. A volt elnököt távollétében életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték, mert a vád szerint korábban a tüntetők közé lövetett.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez