A már szebb napokat is megért főváros története egészen az ókorig nyúlik vissza. Az Európát Ázsiával összekötő kereskedelmi utak hatalmas forgalma felvirágoztatta a tengerparton fekvő kikötőket. A szomáliai szultánságok, városállamok előszeretettel adóztatták meg a területükön áthaladó kereskedőket. Legkelendőbb termékeik a fahéj, szövetek, az elefántcsont és a gyöngy voltak.
A kereskedelmi központ mellett Mogadishu vált az iszlám afrikai központjává. A város ebben az időszakban a kikötőből és az azt körülvevő egyszerű, funkcionális épületekből állt. A szultánok uralmának véglegesen a 19. század közepén a zanzibári uralkodó vetett véget. 1882-től kezdve Mogadishu, 1910-től kezdve Szomália déli része gyarmatként Olaszországhoz tartozott.
Az olaszok a hivatali rendszer kiépítése mellett különös figyelmet fordítottak a városfejlesztésre is. A mediterrán stílusú teraszos paloták, parkok és katedrálisok építésével kívánták a fővárost otthonosabbá tenni az ott élő, csaknem 30 ezer olasznak.
Az 1928-ban elfogadott városfejlesztési program szerint a gyarmati kormány elkülönített zöld területek, hivatali lakások és paloták építésére adott engedélyt. Az 1930-as években elkészült diadalívvel köszöntötték III. Viktor Emánuel királyt szomáliai látogatása alkalmával. A diadalív közelében álló gótikus stílusú katedrális a palermoi másolata.
Az olasz fennhatóság 1941-ben szűnt meg és ettől kezdve a mogadishui kulturális és építészeti örökség elemei, gondozás hiányában, elvesztették addigi lenyűgöző szépségüket.
Az állandósuló polgárháború és éhezés, mint átok sújtja Szomáliát. A város azonban még mindig gyönyörű. A régi és gyarmati épületek romjai nem hagyják elfeledni a múlt dicsőségesebb napjait. Remélhetőleg hamarosan újra felragyog a „Fehér Gyöngy”!
