Hatalmi „húzd meg, ereszd meg” Madagaszkáron

Madagaszkár, Antananarivo – Hamarosan távozhat, vagy még hónapokig maradhat a madagaszkári miniszterelnök. A válságból kivezető útiterv aláírása óta eltelt három hét, de nemhogy az alagút vége nem látszik, a következő lépést is mély sötétség borítja. Az aláírók, hatalmon lévők és ellenzékiek, nagyjából annyiféleképpen értelmezik a tervben megszabott folyamatot, ahányan vannak. Madagaszkári tudósítónk, Rovatiana Salema jelentése alapján.

 

 Tegnap minisztertanácsot tartottak Madagaszkáron, akárcsak minden más kedden. Most viszont semmi nem szivárgott ki, és semmit nem szivárogtattak ki az ülés után. Pedig előzőleg a kormányfőhöz közeli források fontos részletekre hívták fel a figyelmet. Azt emlegették, hogy Camille Vital miniszterelnök fáradtnak és nyugtalannak tűnik és késznek mutatkozik a lemondásra.

Két évvel kinevezése után mégsem menne önszántából a tábornok? Az biztos, hogy ha egyszer beindul a megbékélési folyamat, Camille Vitalnak már nem lesz benne se szerepe, se helye. Viszont a miniszterelnök a híresztelésekkel szemben azt is felmérhette, hogy az útiterv tényleges végrehajtása, még hónapokig is várathat magára. Ezt támasztja alá, hogy két ellenzéki csoportosulás ugyan elfogadta a terv tartalmát, de azóta elmaradnak a tárgyalásokról. Andry Rajoelina államfő mindenesetre leült tárgyalni egy új kormányfő kinevezéséről, de egyelőre nincs olyan jelölt, akit minden oldal elfogadna és így kifejezhetné a nemzeti egységet.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez