Lapiro de Mbanga az egyik legismertebb és legkedveltebb kameruni énekes. Szavára odafigyelnek az emberek. Különösen azért, mert az elmúlt három évet börtönben töltötte politikai okok miatt. 2008-ban tiltakozott az ellen, hogy korlátlanul lehessen elnöki mandátumot betölteni. Bár ez akkor még csak Biya elnök tervei között szerepelt, a politikus nem tűrhette a civil vészjelzést, három évre bezárták az énekest.
Lapiro de Mbanga most arra buzdítja a szavazókat, hogy adjanak le „fehér” szavazatokat, vagyis a szavazólapon ne jelöljenek meg senkit. Az énekes a jelenlegi elnököt és az ellenzéket is ostorozza. Paul Biya-val az a baja, hogy 30 éve van hatalmon, és eközben jottányit sem haladt előre az ország. Az ellenzéket pedig azért kritizálja, mert képviselői két választás között semmit nem csinálnak, nem emelik fel a szavukat, és nem dolgoznak a népért.