Mennyit ér a Nobel-békedíj a libériai elnökválasztáson?

Libéria, Monrovia – A véres polgárháborút követően másodszor rendeznek választásokat Libériában. Az elnöki poszt elnyerésére a Nobel-békedíjjal pénteken kitüntetett jelenlegi államfő, Ellen Johnson Sirleaf és az ellenzék vezére, Winston Tubman a legesélyesebb. Az elemzők szoros versenyt várnak.

Jóllehet, ez már a második választás a 2003-ban lezárult, 14 évig tartó, negyedmillió áldozatot követelő polgárháború után, bizonyos szempontból mégis elsőnek mondható. Ez ugyanis az első alkalom, hogy a voksolást a libériai Választási Bizottság felügyeli. Az ezt megelőző választást még az ENSZ segítségével bonyolították le, 2005-ben.

A négymilliós ország választópolgárai 4457 szavazóhelyiségben adhatják le voksukat, az elnök mellett 15 szenátori és 73 képviselői mandátum sorsa dől el. Meg az országé. Több mint 800 külföldi mellett csaknem 4400 hazai megfigyelő ügyel a szabályok betartására. A tét óriási. Libériának azt kell bizonyítania, hogy a polgárháború után képes olyan választást rendezni, amely hosszú távon megszilárdítja a békét, csökkenti a feszültségeket, és a remények szerint javítja a gazdasági helyzetet. Ami a békét illeti, van még bőven tennivaló, a polgárháború sebek nem gyógyultak be, ráadásul sok libériai vett részt fegyverrel a kezében a szomszédos Elefántcsontparton nemrégiben befejeződött küzdelmekben. Ezek a zsoldosok most megpróbálnak hazatérni, ami komoly biztonsági kihívást jelent az ország vezetésének. Nem véletlen, hogy a választások előtt megszigorították a határ védelmét. Az is eldőlhet, hogy Libéria képes-e fenntartani a rendet a 8 ezres ENSZ kontingens támogatása nélkül a jövőben. És be kell indítani a gazdaságot, javítani kell a 80% körüli munkanélküliségi mutatón.

Ebből a szempontból az már talán nem is olyan fontos, hogy ki szerzi meg az elnöki posztot. Sirleaf korábban azt mondta, csak egy ciklusra vállalja a feladatot, nemrégiben azonban meggondolta magát, és arra hivatkozva, hogy hat év nem volt elegendő programja megvalósítására, ismét ringbe szállt. A Nobel-békedíj paradox módon egyszerre javíthatja és ronthatja újraválasztási esélyeit. Támogatóit nyilván eltökéltebbé teszi az elismerés, de bírálói is erőt meríthetnek belőle. Az utóbbiak táborában olyan hangokat is hallani, hogy Sirleaf nem is kaphatna semmilyen szerepet, mert támogatta Libéria korábbi, véreskezű elnökét, Charles Taylort.

Az első részeredményeket már ma este nyilvánosságra hozzák.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez