Kevesebb, mit egy kilométerre vagyunk a főtértől, a város 90%-a a mienk – nyilatkozta a nyugati hírügynökségnek az ostromlók parancsnoka, Makluf-el Ferdzsani. A támadók veszteségei súlyosak, csak hétfőn 17 emberük esett el a harcokban, több tucatnyian megsebesültek. A sebesültek ellátása is komoly kihívást jelent, az összecsapásokban találat érte az Ibn Szaid kórházat, ezért a betegeket el kellett szállítani az épületből. Teljes a káosz – jegyezte meg a Vöröskereszt egyik munkatársa. A felkelőket meglepte a védők heves ellenállása, egyikük úgy fogalmazott, érezhető, hogy Kadhafi katonáinak nincs vesztenivalójuk. Egy másik ÁNT harcos pedig úgy jellemezte a helyzetet, mint amikor csirkét vágnak az asszonyok, és a madár még rángatózik. Így vannak Kadhafi fegyveresei is, katonai értelemben végük, de még rángatóznak. És ez bizony véres haláltánc.
Szirt mellett Bani Validban is kitartanak a kadhafisták. A heves ellenállás miatt a támadóknak taktikai visszavonulást kellett elrendelniük a reptér környékén, még úgy is, hogy a NATO gépek több csapást mértek a védők állásaira. A két város a kadhafisták két utolsó komoly „bástyája”. Bevételükkel lezárulhat a háború és megnyílhat a politikai rendezés felé vezető út Líbiában.
(Visited 1 times, 1 visits today)