Késik az eredményhirdetés Libériában

Libéria, Monrovia – Elkezdték a szavazatok összeszámlálást Libériában. Eredmények még nincsenek, de az elemzők szoros versenyre számítanak. Szakértők szerint a választásoknak két esélyese van. A jelenlegi elnök, Ellen Johnson Sirleaf, akit a múlt héten Nobel-békedíjjal tüntettek ki. A másik esélyes Winston Tubman, aki korábban ENSZ diplomataként dolgozott.

 

 A Választási Bizottság képviselője azt mondta, hogy részeredményeket csütörtökön fog közölni a testület és legalább 15 napot kell várni a hivatalos végeredményre. Ez mindenképpen csalódás, hiszen az előzetes hírek arról szóltak, hogy az első részeredményeket az urnák lezárásának napján, vagyis kedden közzéteszik. Ez nem történt meg. A szavazás békésen zajlott és a nemzetközi megfigyelők sem észleltek komolyabb rendellenességeket vagy csalásokat. Ennek ellenére a megfigyelők jelezték, hogy a légkör igencsak feszült az országban, sokan attól tartanak, hogy az eredményhirdetés után zavargások törhetnek ki. Szakértők szerint elkerülhetetlen a második forduló megtartása, mert a verseny rendkívül szoros. Az ENSZ főtitkár különleges megbízottja, Ellen Margreth Loj felszólította a lakosságot, hogy bármi is legyen a végeredmény, azt fogadja el.

 Libériában nyolc évvel ezelőtt ért véget a polgárháború. Az ország gazdasága romokban hever és hatalmas a munkanélküliek aránya. A külföldi befektetők pedig elkerülik a térséget. Az ország nemzetközi segélyekre szorul. A lakosság pedig a magas élelmiszerárak, a rossz közbiztonság és a korrupció miatt elégedetlen az eddig elért kétségtelen eredményekkel.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez