Monte Christo kiszabadult, az olaszok berágtak a kalózokra

Afrika, Róma – Az amerikai és a brit haditengerészet egységei kiszabadították az olasz Montecristo kereskedelmi hajót a kalózok fogságából.

 

 Az olasz védelmi miniszter szerint az akció azért volt sikeres, mert a legénységnek sikerült megakadályoznia a kalózokat abban, hogy átvegyék az irányítást. A személyzet lezárta a parancsnoki hídra vezető utat, és a támadás ellenére a nyílt vizek felé kormányozta a hajót. A brit és amerikai hadihajók ezért tudtak viszonylag gyorsan a segítségére sietni. A kalózok azonnal megadták magukat, amikor a NAVFOR erők megjelentek. Összesen 11-en kalózt fogtak el a kommandósok. A rablókat Olaszországba viszik és várhatóan ott is állítják őket bíróság elé. A legénységnek nem esett bánódása. A hajón egyébként biztonsági őrök is voltak, akik időben észlelték a veszélyt.

 Az olasz védelmi miniszter bejelentette, hogy a jövőben a haditengerészet különleges alakulatai fogják védeni a kereskedelmi hajókat. A nemzetközi hajózási társaságok üdvözölték az olasz kormány döntését. Szerintük az olaszok jó példát mutattak arra, hogy miként kell hatékonyan megvédeni a kereskedelmi hajóikat a veszélyes vizeken. Jó volna, ha példájukat más országok is követnék. 2011-ben összesen 24 olasz hajót foglaltak el a szomáliai kalózok váltságdíj reményében. Tavaly 31-et.

 Miközben az olaszok úgy döntöttek, hogy a kereskedelmi hajókra hat-hat fős kommandós egységet küldenek, nigériai kalózok megtámadtak egy tankert. A hajó a lagoszi kikötőtől 90 tengeri mérföldre volt, amikor a kalózok lecsaptak. Nyugat-Afrikában is egyre nagyobb problémát jelent a kalózkodás. A nemzetközi hajózási cégek jelezték, hogy elkerülik a térséget, ha a környező országok nem lépnek fel a kalózok ellen. A tankerhajó Marshall-szigeteki zászló alatt közlekedett. A lagoszi kikötő minden kapcsolatot elveszített legénységgel. Senki sem tudja, hogy a kalózok merre navigálták a tankerhajót. A nigériai haditengerészet nem adott ki tájékoztatást az ügyben. Korábban Gabon és Nigéria megállapodott abban, hogy közösen veszik fel a harcot a térségben működő bandák ellen. Szakértők szerint a térség kalózainak taktikája merőben más, mint a szomáliai rablóké. A nyugat-afrikai kalózok gyakran súlyosan bántalmazzák a legénységet és kifosztják a kereskedelmi hajókat. Majd a kifosztott hajó hátrahagyják. A szomáliaiak viszont elviszik a hajót, amit váltságdíj fejében adnak vissza a tulajdonosnak. Érintetlen rakománnyal, sértetlen legénységgel.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez