Az átmeneti kormány (NTC) egyik tisztviselője a Reuters hírügynökségnek azt mondta, hogy Motasszimot kedd este fogták el, amikor a családjával együtt megpróbált megszökni Szirtből. Motasszimot a Bengáziban található Boatneh katonai támaszpontra szállítottak, ahol kihallgatták. A Kadhafi fiúnak nem esett bántódása. Más források viszont cáfolták a hírt, így nem lehet pontosan tudni, hogy valóban Motasszimot fogták-e el a felkelők.
Kadhafiról viszont semmi hír. Senki sem tudja, hogy hol van a bukott diktátor és a másik fia, Szaif Al Iszlam. Egyes híresztelések szerint mindketten Dél-Líbia sivatagos régiójában bujkálnak. Kadhafi lánya (Aisha) és felessége, illetve két fia (Hannibál és Mohammed) Algériában tartózkodik, még augusztusban menekültek el. A bukott diktátor Szaadi nevű fia, aki korábban igazolt labdarúgó volt, jelenleg Nigerben van. Őt egyébként egy focista meggyilkolásával vádolják. A bűneset még 2005-ben történt. Abdullah Banoun libai ügyész elmondta, az átmeneti kormány azzal bízta meg, hogy indítson vizsgálatot az ügyben.