Demokráciáért kedvezmény jár az Egyesült Államokban

Egyesült Államok, Washington – Három afrikai ország visszakapta kivételes kereskedelmi partneri státusát az Egyesült Államoktól. Az erről szóló rendeletet az amerikai elnök bocsátotta ki.

Elefántcsontpart, Guinea, és Niger kapta vissza az Egyesült Államoktól a kivételes kereskedelmi partneri státusát. Az Agoa (Africa Growth and Opportunity Act) jogosultságot minden évben felülvizsgálják az USA-ban. Elefántcsontpart még 2005-ben került ki az Agoa országok közül, Nigert és Guineát 2010-ben büntette ezzel a gazdasági szankcióval Washington. Az indokolás szerint ezek az országok azért kapják vissza a kedvezményeket, mert az utóbbi időben sokat tettek a demokratizálódásért. Ebben szerepük volt mindhárom ország esetében a tavaly megtartott szabad választásoknak. A kedvező döntés előzményéhez hozzátartozik, hogy a három ország elnökeit nyáron egyszerre fogadta Barack Obama a Fehér Házban. Akkor Alassane Ouattara elefántcsontparti, Alpha Condé guineai, és Mahamadu Jusszuf nigeri elnök demokratikus elkötelezettségét követendő példaként állította a többi afrikai ország vezetői elé.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez