A megmozdulás Loméban volt. A tüntetők több százan voltak, kormányellenes jelszavakat skandáltak a parlament épülete előtt. A tüntetésen jelen volt Jean Pierre Fabre, aki a Nemzeti Szövetség a Változásért ellenzéki párt vezetője, korábbi elnökjelöltje. Fabre az egyik képviselő a kilencből, akit kizártak a parlamentből. A másik nyolc honatya az ország legismertebb politikusai közé tartozik, négy évtizede szolgáltak a parlamentben. A képviselőket tavaly novemberben zárták ki, az alkotmánybíróság döntésére hivatkozva. A bírói testület azzal indokolta a képviselők mandátumának felfüggesztését, hogy azt ők maguk kérelmezték. A törvényhozók ezt cáfolták. Legutóbb a 2007-es októberi választáson szereztek mandátumot, amiről eszük ágában sincs elmondani.