01.18
Megpróbáljuk beadni a mauritàniai vízumigénylést, sajnos különböző papírok hiánya miatt kitessékelnek minket kollégámmal. Lacival együttt s közlik velünk, ékes franciasággal, amit most magyaros átiratban idéznék, hogy „dömen”, vagyis menjünk vissza holnap.
Laci ott marad az útlevelekkel, bevárja Tamásékat(charity march) mert ők még futnak pár kört ez ügyben , hátha sikerül felgyorsítani a bürokrácia gépezetét. (nem igazán jött össze)
Közben tiszteletemet teszem a magyar marokkói nagykövetségen, ahol elpanaszolom bajainkat, máris érkezik a segítség.
01.19.
Eljött a „ dömen” Reggel fèl 9-kor beállok a sorba az útlevelekkel, minden papír összerakva, sikerül is leadnom, az ügyintéző a fejét csóválja, hogy mégis, no de kérem, hogy lehet egyszerre ennyi útlevelet. Igyekszem beszerezni nála néhány jó pontot, készségesen rendezgetem, szortírozom az iratköteget, és közben azt bizonygatom, hogy nem is olyan sok ez egy ilyen tapasztalt, kedves ügyintézőnek.
Dèlutàn megpróbáljuk felvenni a vízumot :elvileg 15 órakor nyitnak, ma ez kicsit megcsúszik, talán egy órácskát. Sorra kerülök, de közlik, hogy a magyar nagykövetség igyekezete és a mauritánok ígérete ellenére ebből ma nem lesz vízum. Sebaj, akkor majd „dömen”.
2012.01.20
Reggel ébredés, feltápászkodás, újabb „dömen” virradt ránk, új reményekkel. Irány a mauritàn követség (kitaposott ösvényen járok, tényleg olyan, mintha már hazajárnék) de SzabÓ Andràs konzul rám csörög, elé, ha fél 2-re megyek. Idő van, irány a helyi a piac! Helyi érdekességek műszaki piac, ruha, zöldség, hús és egyebek, hamar leválok a csapatról és irány a nagykövetség. (a már ismert útvonalon) Valami nem stimmel. A vízumkiadó 15-kor nyit, fél kettő van, előttem már így is tizenöten állak szépen sorban. Semmi gond. Elő az okostelefon, indulhat az unaloműző játék. Az első másfél óra eseménytelenül telik, de aztán összebarátkozom egy francia kisfiúval, ő a papája iphone-ján játszik, tapasztalatot, véleményt, haditervet cserélünk. Ő franciául, én angolul, de a játékban megtaláljuk a közös nyelvet. Annyira elmerülünk, hogy arra leszek figyelmes:valaki diszkréten megkopogtatja a vállam. Nyílik ugyanis a vízumkiadó ablaka, a keretben az ügyintéző, kezében az útlevelek a vízummal, arcán mosoly. Már várt rám, tudta, hogy én jövök a „Hungarian people” papírjaiért. Gyors ellenőrzés, minden rendben, mehetek. Hálás köszönet Magyarország Marokkói Nagykövetségének közbenjárásáért.
Hónom alá csapva a 13 útlevelet csatlakozom a többiekhez s indulunk Agadir irányába, meg is érkezünk, újabb nap van mögöttünk.
2012.01.21.
A „dömen” már csak emlék, korai ébresztő után indulás Dahlába, ami ugyan 1200 kilométerre van, de a csapat tagjai úgy döntenek, hogy megpróbáljuk behozni a lemaradást.
PS:Meg kell állapítanom, hogy Marokkóban az emberek nagyon kedvesek.
Hamarosan folytatom. Addig is, a „dömen”
Szerbin Judit
(Visited 1 times, 1 visits today)