A negyedbe vezető utat három oldalról is földsáncok és rögtönzött barikádok zárták el, egyetlen úton lehetett csak bemenni. A Kadhafi-ellenes erők emberei gondosan ellenőrizték az oda tartó autók utasait. “Mit akarnak ott keresni? Csak kadhafisták éltek odabent, és ők mind elmentek!” – mondták nekik.
A magas falakkal körülvett elegáns kertes villák valóban elhagyottak voltak. A néptelen Gargur a rendszer legmagasabb rangú tisztjeinek a lakóhelye volt korábban. Itt élt Abdallah Dzsenuszi, a bukott rezsim titkosszolgálati főnöke, akit a Nemzetközi Büntető Bíróság köröz, és jelenleg szökésben van. Hannibál, Kadhafi ezredes legfiatalabb fia is rendelkezett itt egy villával.
A csendet csak néhány automata fegyverekből leadott sorozat törte meg, nemigen lehetett rájönni, hogy honnan lőttek és miért. Az egyik villából egy férfi nézett ki gyanakodva. Abdel Moataleb Faradzs szebhai illetőségű üzletemberként mutatkozott be. “Semmi közöm a régi rendszerhez, ez egy teljesen normális negyed, ahol a középosztály tagjai élnek” – bizonygatta, A város új urairól nem túl hízelgő a véleménye. “Azt mondják, hogy helyreállt a biztonság, de távollétem idején mindenemet ellopták: a frizsidert, a sík képernyős tévéket, a légkondit. Ezek nem tisztességes emberek” – állította, miközben bezárta a kaput.
“Ezt mondta maguknak? – csodálkozott egy kíváncsi szomszéd, aki a beszélgetés hallatán bukkant fel. – Ez az ember a titkosszolgálatban dolgozott, családja Kadhafi szülővárosában, Szirtben él, két fia Kadhafi katonatisztje, és Bani Validban harcol.”
“A te családod sem ússza meg”
Nehéz eldönteni, ki mond igazat. Úgy tűnik, mintha egyik napról a másikra felszívódott volna a régi rendszert működtető elit. Az természetes, hogy a harcokban részt vevő katonatisztek elpárologtak – de hova lettek a magas rangú tisztségviselők, az üzletemberek, a káderek, akiknek kezén nem feltétlenül szárad vér?
“A mai Líbia egy kissé az 1945-ös Franciaországra emlékeztet, ahol hirtelen kiderült, hogy 40 millió ember vett részt az ellenállásban” – ironizált a francia lap.
A kadhafizmus kemény magjától eltekintve, amelynek tagjai az ezredest támogató Szebha, Szirt és Bani Valid falainál harcolnak vagy Nigerbe, Algériába és Tunéziába menekültek, a többiek otthon maradtak, sokan még a rend fenntartására alakult utcabizottságokhoz is csatlakoztak. Ez persze felháborítja a Nefuszából vagy Miszrátából érkezett felkelőket, akik több hónapon át nélkülöztek, harcoltak, szüntelen bombatámadások tüzében éltek.
Közelről azonban semmi sem olyan egyszerű. Nabil Iszmail például a külső elhárítás egyik alacsony beosztású alkalmazottja volt. “Mindig gyűlöltem ezt a rendszert, nemcsak abszurditása miatt, de azért is, mert megakadályozta az előmenetelemet. Valahányszor jelentkezhettem volna egy továbbképzésre vagy egy feladatra, félreállítottak, és azok jutottak tovább, akiknek megfelelő kapcsolatai voltak” – magyarázta a férfi.
Amikor Tripoliban elkezdődtek a tüntetések, Nabil szomszédjaival együtt az utcára vonult, de egy héttel később, amikor úgy tűnt, hogy a forradalom megbukott, visszatért a munkahelyére. Hogy ne jelenthessék fel, elővigyázatosságból mobiltelefonjával megörökítette egy kollégájának lányait, akik szintén részt vettek a tüntetésben. “Közöltem vele: ha feljelentesz, a te családod sem ússza meg” – idézte fel. Ezután több hónap telt el. Amikor augusztus elején a helyzet kiéleződött, már nem ment be a hivatalába. “Rokonaimnál bújtam el” – tárta fel. Továbbra is óvatos: neve álnév, és nem járult hozzá ahhoz, hogy lefényképezzék.
Nabi Iszmail kétségkívül elégedetlen volt a rendszerrel, de ettől még nehéz hiteles forradalmárnak tekinteni. Mindenesetre az utcabizottságban, amely a kadhafistákat elbírálja, lehet rá támaszkodni annak megítélésében, hogy ki kicsoda, és mit tett.
“Csak azokat vesszük őrizetbe, akiknek vér tapad a kezükhöz. A többieket csak arra utasítjuk, hogy adják le fegyvereiket, és maradjanak otthon, amíg kivizsgáljuk, mit tettek az utolsó fél évben. Ha Kadhafi uralmának meghosszabbításáért harcoltak, el fogják ítélni őket” – részletezte a férfi.
Hogy kik és mikor, azt még senki sem tudja. Vajon azoknak a bíróknak a dolga lesz ez, akik négy évtizeden át kiszolgálták Kadhafit?
Ebben is gyakorlatias Nabil Iszmail válasza. “Mindenki tudja, hogy ki a jó és ki a rossz bíró” – közölte. Addig is több száz személy várja börtönben, hogy döntsenek sorsáról; közöttük sok a Szahel-övezetből érkezett külföldi zsoldos.
A hazáját szolgálta
Az érem másik oldala a volt kormányfunkcionáriusok tömeges átállása, ami néha különös helyzetet eredményez.
Riadija sportközpontban, amely Kadhafi forradalmi bizottságainak irányítása alatt állt, ma is ugyanaz a család diktál, mint a felkelés előtt – most már a Kadhafi-ellenes forradalom nevében. “Fegyvereik vannak, és terrorizálják a negyedet, semmi nem változott” – suttogta a riporternek egy riadt lakó. Tripoliban a harcok idején kigyulladt a régi sajtóközpont, ahol a régi rendszer lapjai készültek. A szerkesztőségek átköltöztek egy kisebb épületbe, az újságírók pedig bizottságot alakítottak annak eldöntésére, hogy ki folytathatja a munkát. Az al-Dzsamahiríjánál, a korábbi hivatalos lapnál Hazem Nami szerkesztőségi titkár lett az egyik főszerkesztő. “Eltávolítottuk azokat, akik vezető szerepet vállaltak Kadhafi propagandájában, akik besúgták kollégáikat vagy sikkasztottak. A többiek csak munkájukat végző beosztottak voltak. Meg kellett keresnünk a kenyérre valót, mint minden líbiainak. Hétszázötvenezer tisztviselő volt ebben az országban, nem lehet valamennyit kicserélni” – húzta alá a 37 éves újságíró.
A három vezető lap ötszáz újságírója közül száz Febrajir néven új lapot alapított. A cím Februárt jelent, és arra utal, hogy a forradalom február 15-én kezdődött. Az első szám szeptember 10-én jelent meg. Hana Al-Husszein 30 éves újságírónő büszke arra, hogy először végezheti szabadon riporteri munkáját. “Korábban beértem a rezsim propagandájának ismételgetésével. Hogy elkerüljem a kellemetlenségeket, a gyerekkorral kapcsolatos témákról írtam” – idézte fel.
A külügyminisztériumban a többség ugyancsak felvette a munkát. Mohamed Abu Ahmed a gazdasági osztály vezetőjeként mutatkozott be. “Most készítjük a letartóztatandó személyek listáját. Háromezer-nyolcszáz alkalmazottból talán ötven-hatvan kerül rács mögé” – szellőztette meg.
Az elegáns férfi márkás kocsit vezet, nem tűnik az előző rendszer páriájának. “Líbiát, a hazámat szolgáltam, nem egy embert vagy egy rezsimet. Szakértelmünk nélkülözhetetlen lesz a most nyíló átmeneti időszakban” – szögezte le a diplomata, aki emlékeztetett arra is, hogy Mahmud Dzsibril, az átmeneti nemzeti tanács miniszterelnöke biztosította a minisztérium dolgozóit: nem lesz boszorkányüldözés.
Csakhogy a tanács tagjainak és a felkelés katonai vezetőinek egy része szerint Dzsibril, aki a múltban Kadhafi fiának, Szaifnak, a vezér kijelölt utódjának a beosztottja volt, túlságosan elnéző a kadhafisták irányában. “Kedvére akar járni a nyugatiaknak, akik ma úgy látják, hogy Irakban Szaddám Huszein rendszerének a megdöntése után a Baasz párt betiltása csak növelte az ellenállást. Csakhogy nálunk Líbiában nem lehet ugyanazokkal a vezető funkcionáriusokkal folytatni, akik mindent elfogadtak: a diktatúrát, a sikkasztásokat, a pazarlást – különösen akkor nem, amikor külföldön éppen a befagyasztott líbiai számlák zárlatának feloldására készülnek. Azt kockáztatjuk, hogy ezek a pénzek kézen-közön eltűnnek” – vélekedett nemzeti tanács egyik tagja.
A francia lap – az illető saját kérésére – nem közölte a nevét.
(Visited 3 times, 1 visits today)